Jó a kérdés, mely a költői, alkotói motivációra irányul. Legalább is én így értelmezem.
Biztosan ismered a mondást: „Költészetnek azt nevezzük, ami nem ér ki a lap széléig a könyvben.”
Vasárnap reggel van, negyedtizenegy. Még csak most érek be a pályaudvarra. Van még háromnegyed órám a következő buszig. Leszállva a buszról az orkán erejű szélben azon gondolkozok, vajon kint várjak, vagy bemenjek a váróba. A váró mellett döntök…
A napokban búcsúztunk el attól a fantasztikus írótól, akinek a legtöbb nyelvre fordították le műveit. Emlékezzünk tehát egy debreceni lányra, aki nemcsak a magyaroknak, de a világnak is odaadta a szívét.
A kanadai író, Thomas Wharton regénye hosszú idő óta ma került először a kezembe. Az ajánlószöveg Eco és Márquez mellé sorolja a szerzőt, azonban ez a könyv számomra sokkal élvezetesebb olvasmány volt, mint az említett két szerző bármely műve.
Oly nehéz megismerni saját világunkat, majd kilépni abból, hogy másokét felfedezve még teljesebbé váljunk... Ez az élet nagy feladata számunkra... Nem könnyű, de megéri.
Édesapa ma nem kelt korán, sőt, ha belegondolok, egész héten nem ment sehová. Egész nap csak itthon ül, és bújja az újságot, vagy anyukának segít. Lehet, hogy mostantól kezdve ő is itt fog dolgozni, pont, mint anya...
Amint ránézett, furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha elkábították volna. Teljesen megbabonázta az, s Jack most már nem is akart visszamenni a suliba, sem akárhová máshova, csakis oda, ahova az a csodálatos lény vezeti. Egy láthatatlan erő kapcsolta őt hozzá, melytől nem tudott szabadulni.
A fasoros allén, amelyen tegnap sétáltunk, sietve lépkedek a buszhoz, és figyelmesen nézegetem, hogy mégis valami, talán egy elszakadt gyöngysor, mellyel izgatottságában játszott, egy hajgumi amelyre akadhatnék, de semmi...
Ez a történet egy lányról szól, semmit nem lehet róla tudni, csak azt hogy egy álomvilágban van. Ami történik vele, nem is a valóság, csak egy rossz látomás...
Halkan zümmög valami a csendben, régi emlékek visszhangoznak, épp zabálja őket valami rovar. Sercegést is hallani, ilyenkor biztos emésztenek, mert közben mindig egyre kevesebb rémlik a múltból. Bekapok én is egy szeletet a cellából, meszes, ostoba, íztelen.
